Hazai Dekarbonizációs Útiterv – a magyar gazdaság szénmenetesítésének 2050-ig tartó ütemterve

2012. június 27.

Interjú dr. Fancsik Tamással, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatójával. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium múlt hónapban létrehozott új, klímapolitikai tárgyú honlapján olvasható, hogy a Kormány a közeljövőben kívánja megkezdeni a Hazai Dekarbonizációs Útiterv kidolgozását. E terv létrehozásában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett az Ön által vezetett Magyar Földtani és Geofizikai Intézet is aktív szerepet vállal.

 

Igazgató Úr! Hogyan került kapcsolatba egy alapvetően „földi” folyamatokkal foglalkozó szervezet olyan „égi” ügyekkel, mint a klímaváltozás?

Fontos tisztázni, hogy a klímaváltozás – noha első megközelítésre úgy tűnhet – egyáltalán nem csak a légkört érintő folyamat. Természetesen az éghajlat egyes paramétereinek megváltozása, annak vizsgálata a klimatológia tárgykörébe tartozik, ám magának a folyamatnak az emberi társadalomra, gazdaságra, továbbá a természeti környezetre gyakorolt hatása jócskán túlmutat azon. És míg az előbbire, az éghajlatváltozás várható jellemzőire, már eddig is többé-kevésbé rendelkezésre álltak adatok, addig a klímaváltozás hatásainak vizsgálata egy-két szakterülettől eltekintve még nagyon kezdeti stádiumában tart. A Kormány a helyzet ismeretében egy olyan szervezet létrehozása mellett döntött, amely hatékonyan képes ellátni a klímaváltozás hatásaival foglalkozó, illetve az azokhoz történő alkalmazkodással kapcsolatos adatgyűjtési, elemzési, értékelési, stratégiaalkotási és szemléletformálási feladatokat. Az új szervezeti egység – Nemzeti Alkalmazkodási Központ néven – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményén, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézeten belül jött létre. Az idén április 1-jén alakult Alkalmazkodási Központ azonban nem pusztán a klímaváltozással fog foglalkozni, hanem számos egyéb olyan témakörrel, amelyek esetében sorsdöntő, hogy hazánk képes lesz-e időben felkészülni és alkalmazkodni a tőlünk függetlenül végbemenő, kedvezőtlen folyamatokra, gondoljunk például az erőforrások kimerülésére.

Térjünk vissza a klímaváltozáshoz, kérem, foglalja össze, hogy mit is takar pontosan a dekarbonizáció kifejezés, illetve mi a célja a Hazai Dekarbonizációs Útiterv kidolgozásának?

A „dekarbonizáció” szó szerint fordításban „szénmentesítést” jelent, a klímaváltozással kapcsolatban azt a folyamatot értjük rajta, amelynek során az egész gazdaságot úgy alakítjuk át, hogy az a lehető legkevesebb üvegházhatású gáz kibocsátást eredményezze. Hogy jön ide a szén? Közismert, hogy az éghajlatváltozásért felelőssé tehető üvegházhatású gázok közül legnagyobb mennyiségben a fosszilis energiahordozók elégetése révén keletkező szén-dioxidot bocsátja az emberiség a légkörbe. Mind az elégetett fosszilis energiahordozók, mind a keletkező szén-dioxid kulcsfontosságú összetevője a szén, innen ered a név. Ahogy azonban utaltam rá, nem csak a szén-dioxid tehető felelőssé az antropogén eredetű éghajlatváltozásért, hanem egyéb gázok, így elsősorban a metán, a dinitrogén-oxid, és az ún. F-gázok is. A dekarbonizációs folyamat során arra kell törekednünk, hogy ezeknek az üvegházhatású gázoknak a kibocsátását csökkentsük, a Hazai Dekarbonizációs Útiterv kidolgozásának célja a kibocsátás tartós csökkentését eredményező társadalmi-gazdasági folyamatok megtervezése.

Milyen időtávban gondolkodnak, melyik időszakra készül a Hazai Dekarbonizációs Útiterv?

E kérdés kapcsán szeretnék utalni a Hazai Dekarbonizációs Útiterv nemzetközi és európai hátterére. A legmagasabb szintű klímapolitikával foglalkozó grémium, a globális éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások céljából létrehozott Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) eddig négy átfogó és több, egy-egy szakterületre szorítkozó értékelő jelentést tett közzé. A legutolsó, 2007-ben megjelent Negyedik Átfogó Értékelésben az áll, hogy az üvegházhatású gázok globális kibocsátását 2050-re az 1990-es érték 50%-ára kell csökkenteni ahhoz, hogy a földi átlaghőmérséklet emelkedése ne haladja meg a kritikus határnak tartott 2 °C-os mértéket. Az Európai Bizottság – e tudományos állásponttal összhangban – szintén a 2050-ig tartó időtávra vonatkozóan fogadta el 2011 márciusában a maga dekarbonizációs útitervét. Magyarország elemi érdeke és várhatóan hamarosan uniós kötelezettsége is, hogy a nemzeti sajátosságainknak és érdekeinknek leginkább megfelelő dekarbonizációs útitervét szintén erre az időszakra, azaz a 2050-ig tartó időtávra dolgozza ki.

Persze felmerülhet, hogy szükséges és egyáltalán lehetséges-e megalapozottan ilyen hosszú távra tervezni. Elsőként szeretném megjegyezni, hogy e 40 éves időtáv egyáltalán nem olyan hosszú, mint amilyennek első hallásra tűnik. Ha a legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátó ágazatok – így elsősorban az energiaszektor, beleértve az energia felhasználásának helyszínéül szolgáló épületállományt, valamint a közlekedést is, illetve az ipar, de akár ide sorolható részben a mezőgazdaság is – beruházásainak legalább több évtizedes (épületeink esetében akár évszázados) élettartamát nézzük, máris 2050-ben járunk. Ahhoz tehát, hogy 2050-re elérhessük a kitűzött célokat, már most cselekednünk kell, a 2050-es dekarbonizációs kihívásra adandó válaszoknak már a jelenlegi szakpolitikákba is be kell épülniük. A Hazai Dekarbonizációs Útiterv egyik legfontosabb üzenete az lesz, hogy nem várhatunk ölbe tett kézzel, mondván ez az egész klímaváltozás nem a mi problémánk, majd megoldja a következő nemzedék. Nem, nélkülünk, a mi aktív hozzájárulásunk nélkül nem fékezhető meg a globális földi átlaghőmérséklet emelkedése, amely – ha meghaladja a 2 °C-ot, amire a jelenlegi tendenciák alapján jó esély mutatkozik – akár visszafordíthatatlan, a földi élet szempontjából rendkívül káros folyamatokat eredményezhet.

Mindenféleképpen csökkentenünk kell tehát az üvegházhatású gázok kibocsátását. Tudjuk azonban, hogy mennyire függünk az energiától, azon belül a fosszilis energiaforrásoktól. Milyen mértékben lehet egyáltalán csökkenteni a kibocsátásokat?

Az Európai Bizottság becslése szerint a legnagyobb költséghatékonyságot az a változat mutatja, amikor, az 1990-es szinthez képest 2030-ra 40 %-os, 2040-re pedig 60 %-os csökkenés valósul meg az Unió szintjén. A költségek szempontjából fontos tényező a szükséges intézkedések, beruházások minél hamarabbi megkezdése, ugyanis az időben történő cselekvés esetén a költségek valószínűleg számottevően alacsonyabbak, mint azok késleltetett megvalósítása esetén. Az Útiterv azonban nem ad útbaigazítást arra, hogy az uniós szinten felvázolt kibocsátás-csökkentés hogyan oszlik majd meg az egyes tagállamok között. Alapvető nemzetstratégiai érdekünk, hogy megfelelő – a versenyképesség, a technológia-váltás és az éghajlatvédelem szempontjainak kiegyensúlyozott figyelembevételén nyugvó – magyarországi dekarbonizációs tervvel készüljünk az európai dekarbonizációs tehermegosztásra.

Tudnunk kell azonban, hogy a célszámok nem lesznek azonosak minden érintett ágazat számára, hiszen azok mind-mind eltérő kibocsátás-csökkentési potenciállal rendelkeznek. Így a Hazai Dekarbonizációs Útitervnek az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából kulcsfontosságú ágazatok vonatkozásában – úgymint energia szektor, épített környezet, közlekedés, ipar, mezőgazdaság – külön-külön kell felvázolnia a lehetséges 2050-ig tartó kibocsátás-csökkentési pályákat. Milyen szempontokat veszünk figyelembe a célszámok meghatározása során? Természetesen számításba vesszük a technológiai lehetőségeket, az egyes ágazatok fejlődését meghatározó társadalmi igényt, így pl. az emberek mobilitás iránti igényét, és végül, de talán elsősorban a költségeket. Mivel a kibocsátás-csökkentésnek és egyben a fosszilis energiahordozóktól való függés megszűntetésének nincsen racionális alternatívája, úgy kell az ezeket szolgáló erőfeszítéseket megterveznünk, hogy azok a lehető legkevesebbe kerüljenek, a költséghatékonyság elvét a dekarbonizációs folyamat végrehajtása során messzemenőkig érvényesíteni kell. Pontosan ez a Hazai Dekarbonizációs Útiterv második fontos üzenete, hogy nem akarunk senkire elviselhetetlen terheket rakni. A tervezési folyamat és a hamarosan induló szakmai dialógus célja éppen az, hogy minden érintett a számára még elfogadható mértékű áldozat árán, a lehető legalacsonyabb, bár kétségtelenül magas költségráfordítással járuljon hozzá a közös célhoz, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

A kibocsátások csökkentéséhez minden érintett szektornak – eltérő mértékben – hozzá kell tehát járulnia, az egyes ágazatok azonban ellenérdekeltek lehetnek egymással. Nem fenyeget az a veszély, hogy mindenki a másikra kívánja majd hárítani a feladatot, hogy vállaljon nagyobb terhet a kibocsátás-csökkentésekből? Hogyan kívánják feloldani ezt a potenciális konfliktust?

A Hazai Dekarbonizációs Útiterv kidolgozása, azon belül a kibocsátás-csökkentési célok meghatározása nyílt tervezés keretében fog 

megvalósulni, a főbb érintett szektorok képviselőit a lehető legnagyobb mértékben be kívánjuk vonni a munkába. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klíma- és Energiaügyért felelős Államtitkársága a Magyar Földtani és Geofizikai Intézettel együttműködve arra vállalkozott, hogy ágazati munkacsoportokat hoz létre és működtet a dekarbonizációban leginkább érintett ágazatok szakmai szervezetei, az érintett kormányzati szervek és civil szervezetek számára. E munkacsoportok, amelyek idén nyáron kezdik meg működésüket, konzultációs fórumként szolgálnak majd, megfelelő lehetőséget teremtve a szakmai viták számára. Bízom benne, hogy e szakmai vitának köszönhetően egy év múlva, 2013 nyarán már egy szinte kész, konszenzuson alapuló Hazai Dekarbonizációs Útiterv áll majd rendelkezésünkre, amely hatékony iránytűként szolgál majd az üvegházhatású gázok kibocsátásához az elkövetkezendő évtizedekben.

Tags: 

Languages

Main partners

User login