Fenntartható Klíma- és Energia Akciótervek (SECAP) készültek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A megyében működő nyolc LEADER Helyi Akciócsoport területére kidolgozott akciótervek tartalmazzák a fenntartható energiagazdálkodás megvalósítására, a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzéseket, illetve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és felkészülés céljait, valamint a megvalósítandó intézkedéseket is. Az eredményeket 2018. szeptember 5-én, zárókonferencián mutatták be, Miskolcon a Megyeházán.

 

A tervezési dokumentumokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat "Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén meglévő SEAP-ok felülvizsgálata és átdolgozása SECAP-pá, illetve új SECAP-ok kidolgozása (TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00005)" című projektjének keretében készítették. A Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv (SECAP) készítésének egységes módszertanát a Polgármesterek Szövetsége (Convenant of Mayors) tette közzé. A 2008-ban létrejött európai uniós kezdeményezésű Szövetség  célja, hogy összefogja az olyan helyi önkormányzatokat, amelyek önkéntes felelősségvállalást tesznek és felelős tervezést vállalnak a klímavédelem érdekében, A Szövetséghez csatlakozók elkötelezettek az alábbiakban: aktívan támogatják az EU azon célkitűzésének megvalósítását, miszerint 2030-ra az üvegházhatást okozó gázok mennyiségét 40%-kal csökkentik, továbbá vállalják, hogy a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást segítő intézkedéseket vezetnek be. Európa-szerte 57 ország több mint 7.000 helyi és regionális önkormányzatát tömöríti. A SECAP fő elemei a Fenntartható Energia Akcióterv, a Klímaakcióterv és a végrehajtás eszköztára.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 2018 első felében a közel 350 települést érintő nyolc LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) részére dolgozták ki a SECAP-okat a Megyei Önkormányzat által közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott Geogold Kárpátia Kft. és a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) Konzorciumának szakértői. Az Abaúj LEADER Egyesület, a Borsod-Torna-Gömör Egyesület, a Bükk-Térségi LEADER Egyesület, a Dél-borsodi LEADER Egyesület, a Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség, az Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület, a Rákóczi LEADER Egyesület, a Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlései 2018. májusában és júniusában elfogadták a Fenntartható Klíma- és Energia Akcióterveket, amelyeket a Megyei Közgyűlés is egyhangúlag jóváhagyott 2018. június 28-án.

A tervezési folyamat során mind a nyolc HACS területén feltérképezték az épületek, létesítmények, berendezések, a közvilágítás üzemeltetéséből és a közlekedésből származó üvegházhatású gáz emissziókat. 2030-ig a HACS-ok a kibocsátásaik 40%-os csökkentését vállalták, és meghatározták azokat az intézkedéseket, amikkel ez a vizsgált területeken és ágazatokban elérhető. A tervezett beavatkozások segítenek abban, hogy olyan energetikai projekteket készítsenek elő és valósítsanak meg, amelyek a fenntarthatóságot, a racionális energiagazdálkodást szolgálják. A SECAP-ok ismertetik – elsősorban a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) eredményei alapján – , hogy az éghajlatváltozás a HACS-ok területén várhatóan milyen hatást fog kifejteni az épületekre; az árvíz, belvíz, villámárvíz kockázatra; a természetvédelemre és biológiai sokféleségre; a mezőgazdaságra, erdészetre; az egészségügyre; illetve a turizmusra és azt is, hogy milyen kihívásokat hoz a polgári védelem és a vészhelyzetek kezelése terén. Az MBFSZ Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály kidolgozásában elkészültek azok az intézkedési javaslatok is, amelyekkel alkalmazkodni lehet a várható változásokhoz.

A SECAP-ok végrehajtásának tervei kitérnek a helyi partnerségépítés, a finanszírozás, a megvalósítás ütemezésének, illetve nyomon követésének kérdéseire is. Az elkészült terveket 2018. szeptember 5-én, 14.00 órától, zárókonferencián mutatták be Miskolcon, a Megyeházán (3525 Miskolc, Városház tér 1.), amely rendezvény keretében a SECAP összefoglalókból készült kiadványt is kézhez vehették a jelenlévők.

Languages

Main partners

User login