A hazai dekarbonizáció klímapolitikai háttere
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) 2007-ben közzétett Negyedik Értékelő Jelentése szerint az üvegházhatású gázok globális kibocsátását 2050-re az 1990-es érték 50%-ára kell csökkenteni ahhoz, hogy a földi átlaghőmérséklet emelkedése ne haladja meg a kritikus határnak tartott 2°C-os mértéket. Ezt meghaladó mértékű melegedés esetén ugrásszerűen megnő a visszafordíthatatlan klímaváltozás bekövetkezésének esélye. Az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzetközi megállapodásokkal összhangban ennek a célnak az elérése érdekében a fejlődő országoknak kisebb, a fejlett országoknak viszont nagyobb terhet kell(ene) vállalniuk.
Az Európai Bizottság ezzel összhangban fogadta el 2011. március 8-án a 2050-ig tartó dekarbonizációs útitervét (a továbbiakban: Útiterv) –, amelynek keretében az Unió 1990-hez képest 2050-ig 80%-os emisszió-csökkentésre vonatkozóan vázol fel kibocsátás-csökkentési pályákat és nevez meg ágazatonkénti – nem kötelező, indikatív – célértékeket. Az Útitervben bemutatott eredmények és megállapítások globális és uniós szintet egyaránt figyelembe vevő (azonban a tagállami sajátosságokat figyelmen kívül hagyó) modell- és forgatókönyv alapú elemzésekre támaszkodnak. E becslés alapján – európai léptékben – a legnagyobb mértékű üvegházhatású gáz csökkentés a villamos energiaiparban, majd azt követően (sorrendben) az épületszektorban, az iparban, egyéb nem CO2 kibocsátású szektorokban (pl. hulladékgazdálkodás), a mezőgazdaságban (szintén nem CO2 kibocsátás) és végül a közlekedésben várható el. A kibocsátás-csökkentések mértékét jól érzékelteti, hogy a számítások szerint pusztán a jelenlegi szakpolitikák megvalósítása esetén 2050-re az 1990. évi kibocsátásoknak „mindössze” 40%-át sikerülne elhárítani.
Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásnak alakulása az EU-ban a 80%-os mérséklési terv irányába (100%=1990)
Forrás: A Bizottság közleménye az alacsony széndioxid-kibocsátású, versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemterve [COM(2011)112 final]
Az Útiterv alapjául szolgáló forgatókönyvek közül a legnagyobb költséghatékonyságot az a változat mutatja, amikor az 1990-es szinthez képest 2030-ra 40 %-os, 2040-re pedig 60 %-os csökkenés valósul meg az Unió szintjén. A költségek szempontjából fontos tényező a szükséges intézkedések, beruházások minél hamarabbi megkezdése, ugyanis az időben történő cselekvés esetén a költségek valószínűleg számottevően alacsonyabbak, mint azok késleltetett megvalósítása esetén. Az Útiterv azonban nem ad útbaigazítást arra, hogy az uniós szinten felvázolt kibocsátás-csökkentés hogyan oszlik majd meg az egyes tagállamok között.
Alapvető nemzetstratégiai érdekünk, hogy megfelelő – a versenyképesség, a technológia-váltás és az éghajlatvédelem szempontjainak kiegyensúlyozott figyelembevételén nyugvó – magyarországi dekarbonizációs tervvel készüljünk az európai dekarbonizációs tehermegosztásra.
A Hazai Dekarbonizációs Útitervnek (mely várhatóan 2013. első félévében nyeri el végső formáját) a kulcsfontosságú ágazatok vonatkozásában kell felvázolnia a lehetséges 2050-ig tartó kibocsátás-csökkentési pályákat és meghatározni 2050-re, valamint a köztes mérföldkövekre vonatkozóan a felsorolt ágazatok üvegházhatású kibocsátását. A Hazai Dekarbonizációs Útiterv a felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia részét képezi majd, amelyet a tervek szerint 2013-ban fogad el az Országgyűlés.
További információk:
A Hazai Dekarbonizációs Útiterv előkészítésének célja, háttere
.png){kind=logo}
