Új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia

2013. október 17.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete mellett a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Nemzeti Alkalmazkodási Központja készíti elő az új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát. A klímaváltozás elleni küzdelem hazai feladatait összegző, az éghajlatvédelem és a fejlesztéspolitika összhangját biztosító dokumentum megújítását a gyorsuló természeti változások, a megváltozott gazdasági környezet indokolja. A Stratégia még idén ősszel az Országgyűlés elé kerülhet.

 

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének álláspontja szerint egyre bizonyosabb, hogy a világszerte tapasztalható szélsőséges és veszélyes éghajlati jelenségek az emberi tevékenység rovására írhatók. A fenntartható fejlődés, a klímaváltozás elleni küzdelem és annak hatásaihoz való alkalmazkodás a Kormány kiemelt célkitűzései közé tartozik.

A fejlesztési tárca klímapolitikáért felelős államtitkársága a Nemzeti Alkalmazkodási Központ közreműködésével elvégezte a 2008-ban elfogadott első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia felülvizsgálatát, majd annak alapján, alkalmazkodva az új törvényi előírásokhoz, a megváltozott társadalmi-gazdasági feltételekhez és tudományos eredményekhez kidolgozta a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2) tervezetét.

A NÉS-2 tartalmazza az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentési céljait, prioritásait és cselekvési irányait meghatározó, 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Hazai Dekarbonizációs Útitervet (HDÚ). Hazánk nemzetstratégiai érdeke, hogy a versenyképesség, a technológia-váltás és az éghajlatvédelem szempontjainak megfelelő dekarbonizációs útitervvel készüljön fel az EU tagállamok közötti, hosszú távú kibocsátás-csökkentési tárgyalásokra.

Az éghajlatváltozás magyarországi hatásainak, természeti és társadalmi-gazdasági következményeinek, az ökoszisztémák és az ágazatok éghajlati sérülékenységének értékelése is része a megújuló stratégiának, amelyre alapozva Nemzeti Alkalmazkodási Stratégia épül a dokumentumba. Az alkalmazkodás és felkészülés koncepcionális keretei érintik a vízgazdálkodás, a vidékfejlesztés, az egészségügy, az energetika, a turizmus és más ágazatok éghajlatbiztonsággal kapcsolatos helyzetét és kockázatait, a lehetséges cselekvési irányokat. A dekarbonizációs és alkalmazkodási teendőket éghajlati szemléletformálási program egészíti ki.

A NÉS-2 tervezetében megfogalmazott cselekvési irányok megvalósítása mind a lakosság, mind a közszféra, mind a gazdálkodó szervezetek számára biztosítja, hogy az éghajlatváltozás mérséklésében vállalt arányos részvételük mellett, időben, tervezetten, és így költséghatékonyan legyenek képesek felkészülni a várható változásokra.

A NÉS-2 vitaanyaga letölthető itt.

Észrevételeiket, véleményüket a Nemzeti Alkalmazkodási Központ nes.velemeny@mfgi.hu címén várjuk,
2013. november 14-éig.

A Stratégiát a tervek szerint még az idén az Országgyűlés elé terjeszti a Kormány.

 

Forrás: NFM


Új Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (pdf, 5,37 MB)

 

 

Languages

Main partners

User login