Nyilvános fórum a NÉS-2-ről Tatabányán

2013. november 8.

Nem elég, ha hozunk néhány környezetvédelmi intézkedést, teljes társadalmi-gazdasági megújulásra van szükség – hangsúlyozta Bencsik János a „Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2014-15 kitekintéssel 2050-re” elnevezésű vitaanyagot bemutató nyilvános fórumon.

 

Az Edutus Főiskolán tartott tanácskozáson Schmidt Csaba köszöntőjében elmondta: Tatabányán az elmúlt évtizedekben jelentős volt a légszennyezettség, kihasználtuk a környezetünk által nyújtott természeti erőforrásokat, de be kell látnunk, nem ez a jövő iránya. Olyan lehetőségeket kell keresnünk, a korábbi erőforrások kiváltására, amely unokáink, és az őket követő generációk számára is elérhető lesz – fogalmazott a polgármester. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt nekünk kell megoldani, közösen. Ezért is fontos megvitatni, beszélni erről, hiszen az itt született véleményeket is bele kell szőnünk a Nemzeti Éghajlati Stratégia átdolgozásába – hallhattuk a városvezetőtől, majd kiemelte: klímastratégiánkkal az élen járunk, és ez is jól tükrözi, hogy a helyi szinten létrehozott tudás megjelenhet országos szinten is, köszönhetően Bencsik János munkájának.

Bencsik János elmondta: a vitaanyag nem egy környezetvédelmi problémáról szól, hanem egy túlélési stratégia kidolgozásáról, amelynek célja, hogy a létrejött tudást megismertesse, alkalmazásának létjogosultságát tudatosítsa a közben. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a globális és hazai szinten jelentkező pénzügyi és gazdasági problémák csak tünetek, a valódi ok a természeti és társadalmi erőforrások túlfogyasztása, ugyanis a gazdaság túlterjeszkedett a természeti erőforrások rovására.

Önkormányzati szinten koordinált stratégia, ágazati politikába integrált cselekvési terv a megoldás – hallhattuk Bencsik Jánostól. Meg kell felelnünk a nemzetközi klímapolitikának, de az is fontos, hogy országunk megtalálja a „saját irányát”és szem előtt kell tartani, hogy nem a nemzetközi kötelezettségek teljesítése a hajtóerő, hanem a fenntarthatóság – fogalmazott Bencsik János. Az előadásban az éghajlatért szükséges partnerségek is szóba kerültek, amely szerint fontos a NÉS érvényre juttatása az államigazgatásban, valamint át kell gondolni, és ki kell emelni a médiával való partnerséget is. Fontos a szemléletformálás az oktatásban, valamint egy komplex klímavédelmi kampány lefolytatása is, épp úgy, mint a mintaprojektek és a meglévő tudásbázisra épített hálózatépítés. Bencsik János előadásában többször kiemelte, a fenntartható társadalom kialakulása kulturális és mentális kérdés.

Dr. Pálvölgyi Tamás, a NÉS szakmai koordinátoraként, az önkormányzatok szerepéről beszélt az éghajlatváltozásra való felkészülésben. Ezt követően „Klímavédelem és alkalmazkodás civil eszközökkel Tatabányán” címmel, Boda Andrásné a Tatabányai Klímakör Közhasznű Egyesület elnöke is megosztotta gondolatait.

 

Kép és szöveg: Tatabánya város honlapja


Pálvölgyi Tamás: Az önkormányzatok szerepe az éghajlatváltozásra való felkészülésben (pdf - 19 MB)

 

 

 

Languages

Main partners

User login