Hatások, sérülékenység és alkalmazkodás

Agrárklíma

2015. március 2. • Greenfo / OzoneNetwork

Miközben egyre nyilvánvalóbb jelei vannak a klímaváltozásnak, sajnos sokan még mindig szkepticizmussal szemlélik az előttük zajló folyamatokat. Magyar szakemberek viszont úgy gondolták, ahelyett, hogy parttalan vitákat folytatnának, inkább kutatásokkal és megoldási javaslatokkal rukkolnak elő. Az Agrárklíma Projekt célja nem kifejezetten a tudományos kérdések megoldása, bár a munkához ez is hozzátartozik.   További információ

Közös felkészülés a klímaváltozásra: Együttműködési megállapodás az MFGI és a Klímabarát Települések Szövetsége között

2014. szeptember 23.

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Klímabarát Települések Szövetsége Egyesület és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI). Az együttműködés keretében a felek a jövőben közös tevékenység során törekednek az üvegházhatású gázok kibocsátásának helyi és regionális szintű csökkentésére, az éghajlatváltozáshoz való helyi rugalmas alkalmazkodás és az alkalmazkodásra való felkészülés lehetőségeinek kidolgozására, valamint az éghajlatváltozással, a dekarbonizációval és az alkalmazkodással kapcsolatos szemléletformálásra, a helyi tudásbázis, a szakértői kompetenciák és az intézményi kapacitások megerősítésére. További információ

Konferencia a települések éghajlati alkalmazkodási lehetőségeiről

2014. szeptember 23.

2014. szeptember 23-án a MOM Kulturális Központban került megrendezésre a Klímabarát Települések Szövetsége által szervett, Klímatudatos településekért, a települési alkalmazkodási stratégiák a klímaváltozáshoz című konferencia. A konferencia célul tűzte ki, hogy felhívja az önkormányzati döntéshozók, szakemberek és a közvélemény figyelmét, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek gyarapodása jelentős kockázatokkal jár, melyek veszélyeztetik a települések fejlődését. A klímaváltozás ellen önkormányzati szinten is tenni kell, aktív részvételre van szükség a megelőzés, a mérséklés és az alkalmazkodás területén. További információ

A NOAA szerint az idei augusztus volt a legmelegebb

2014. szeptember 20. • mainenewsonline

Az amerikai óceán- és légkörkutató szervezet (NOAA) legutóbbi jelentése szerint, az idei nyár volt a legmelegebb, amit valaha is feljegyeztek a bolygón.   További információ

Ausztriát különösen súlyosan érinti a klímaváltozás

2014. szeptember 18. • MTI

 Ausztriát alpesi országként különösen súlyosan érinti a klímaváltozás - derült ki egy Európára kiterjedő tanulmány részeként született osztrák jelentésből, amely szerint az országban majdnem két Celsius-fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet 1880 óta, szemben a globálisan tapasztalt 0,85 Celsius-fokos átlagnövekedéssel.   További információ

Idén nyáron is zsugorodott az északi-sarki jégtakaró

2014. szeptember 17. • MTI / Dark Snow Project / Slate

Az idei nyáron mintegy ötmillió négyzetkilométeresre zsugorodott az Északi-sark jege. Ez ugyan nem éri el a 2007-ben és a 2012-ben mért mélypontot, de tovább erősíti az évek óta tartó hanyatló tendenciát - mondta el Marcel Nicolaus, a németországi Bremerhavenben lévő Alfred Wegener Sark- és Tengerkutató Intézet (AWI) munkatársa.

Jason Box, a Dark Snow projekt munkatársa ijesztő felvételeket készített arról, hogyan feketedik el a sarki jégtakaró többek között az erdőtüzek füstje, illetve a porviharok következtében. A sötét jég jobban elnyeli a napsütést, így még gyorsabban olvad.   További információ

Felmelegedés végezhet a madárfajok felével

2014. szeptember 15. • Greenfo

A tudósok 30 év statisztikai adatait tanulmányozták Észak-Amerika éghajlatáról és átvizsgáltak több ezer madármegfigyelést, valamint a szaporodás és az éghajlati viszonyok közötti összefüggésről szóló kutatásokat. Eszerint kihalás fenyegeti az észak-amerikai madárfajok több mint felét, ha az éghajlat felmelegedése tovább folytatódik. A madarak állapota 2014-ben című jelentést a 23 tagszervezetből álló észak-amerikai madárvédelmi szövetség (North American Bird Conservation Initiative) készítette.   További információ

Európai klímakutatási hálózat friss eredményei

CIRCLE-2 - Adaptation Frontiers

A CIRCLE-2 huszonhárom ország 34 intézetéből álló hálózat, mely a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás kutatásának finanszírozása, a tudásmegosztás, valamint az egyes országok és régiók klímaváltozással kapcsolatos programjai hosszú távú együttműködésének elősegítése érdekében jött létre. A 2014. március 10-12-én, Lisszabonban, Portugáliában megtartott az „Adaptáció határai” (Adaptation Frontiers) című konferencián az alkalmazkodás kutatásával, illetve a kapcsolódó szakpolitikákkal foglalkozók vettek részt, többek között a CIRCLE-2 tevékenységeiben résztvevők. A rendezvény egyik fő célja az volt, hogy megosszák az éghajlatváltozás hatásai, sérülékenység és alkalmazkodás kutatásában az elmúlt 10 évben folytatott európai együttműködési programok eredményeit. A másik fő cél volt utat nyitni a következő évtized klímaváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos új kutatásainak. A konferencia előadásai itt letölthetők, illetve megtekinthetők.

Alkalmazkodó parányi algák

2014. szeptember • National Geographic

Az evolúciónak köszönhetően a tengerek mészmoszatai (Haptophyta) egyszerre képesek alkalmazkodni a víz melegedéséhez és savasodásához. Az Emiliania huxleyi nevű fitoplanktonnal, a kieli GEOMAR Helmhotz Óceánkutató Központban végzett, egyedülálló, hosszú távú kísérletek eredményei arra utalnak, hogy a moszatok evolúciós képessége sokkal jobb, mint ahogy korábban gondolták. Német kutatók először mutatták ki laboratóriumi evolúciós kísérletekben, hogy a többféle evolúciós alkalmazkodás nem feltétlenül gyengíti egymást, a különböző stresszhatások alkalmával.   További információ

Oldalak

Subscribe to RSS - Hatások, sérülékenység és alkalmazkodás

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés