Energiatudatos Magyarország

2014. május 21.

Spórolni az energiával – ez ma már elengedhetetlen. Az elmúlt 2 hónapban erről közel 400 iskolás is hallhatott, sőt a Kerekasztal Színház társulatának interaktív előadásaiban a többieket is meggyőzhette erről. A sikeresen lezárult rendezvény sorozatban a résztvevők elgondolkodtató jeleneteket követően maguk érvelhettek és javasolhattak ötleteket egy környezettudatosabb életvitel kialakítása érdekében. Ezeket a praktikákat a kampány folytatatásában mindenki megismerheti, és otthonában is alkalmazhatja. Az Új Széchenyi Terv keretében Energiatudatos Magyarország címmel (KEOP-6.1.0/C/11-2012-0007 azonosítóval) megvalósuló kampány célja a figyelemfelhívás, a szemléletformálás a fenntartható fejlődés és az energiatudatos viselkedésminták kialakítása érdekében.

2014. április és május folyamán hat délutánra a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet díszterme igazi vitaszínházzá változott, ahol olykor a figyelmes csend, máskor élénk eszmecsere töltötte be a teret. Ez nem is csoda, hiszen az energiahasználat már olyan annyira része mindennapjainknak, hogy természetesnek veszünk, míg hiánya szinte már elképzelhetetlen. De mi van, ha mégis megtörténik? Ez a kiindulási helyzet, a Kerekasztal Színház társulatának ötletes előadásában megmozgatta a diákok képzeletét. Innen már csak egy gondolat, hogy míg élvezzük ezt a komfortot, addig elfeledkezünk arról, hogy honnan és milyen következményekkel vált ez lehetővé. Igen, az energiahasználatnak környezeti ára is van, ezért kell vele spórolni. A vitaszínházak segítségével a diákok maguk juthattak el erre a felismerésre és javasolhattak különböző praktikákat.

A rendezvényeken felvezetett témák elkalauzolták a résztvevőket az energiatakarékosság, megújuló energiaforrások, környezettudatos közlekedés és az éghajlatváltozás hatásai témakörében. A hat rendezvényre összesen 15 iskola közel 400, 12-18 év közötti diákja látogatott el. A szervezők reményei szerint a diákok a rendezvényeken kapott információt hazatérve is hasznosíthatják, így teremtve meg egy környezettudatos életvitel alapjait. Erre minden esély meg is van, mivel az egyik résztvevő a program után így nyilatkozott „Ez a program számomra a fiatalok felnőtté válása előtti okosítását jelentette, hogy ha majd nemsokára ők lesznek azok, akik a kezükben tartják a Földet, megfelelően tudják használni, vigyázzanak rá”.

A kampány a nyár folyamán az Eszes család történeteivel tér vissza: 12 animációs kisfilm mutatja be mindennapi, kézzelfogható példákon keresztül, hogy igenis tehetünk minden területen az energiahatékonyságért és a környezettudatos életvitelért. A különféle technológiai megoldások, mint a napkollektor, vagy a hőszivattyú mellett egyszerű, mindenki által elsajátítható konkrét tippek is szerepelnek a kampányban: hogy miként tudunk gazdaságosabban mosni, főzni, miként minimalizálhatjuk a globális felmelegedés következményeként várható hőhullámok kellemetlen hatásait a mindennapjaink során. A televíziós és nyomtatott sajtómegjelenések mellett további információ a kampány hivatalos honlapján, a www.szamitazenergia.hu oldalon található.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés