Felkészülés az éghajlatváltozásra: sebezhetők vagyunk, de nem kiszolgáltatottak!

"Felkészülés az éghajlatváltozásra: sebezhetők vagyunk, de nem kiszolgáltatottak!" címmel az MFGI és a Klímabarát Települések Szövetsége sajtóbeszélgetést szervezett. Az eseményre 2015. augusztus 26-án, 10 órától került sor az intézet Stefánia úti székházában.

 

A beszélgetés életre hívását az utóbbi évek során tapasztalható éghajlatváltozás és következményei alapozták meg. Célja volt egyrészt, hogy ismertesse Magyarország éghajlatváltozás szempontjából vett sebezhetőségét, annak regionális jellegzetességeit, illetve az ivóvíz kincsünkre és a földtani katasztrófák előfordulásának gyakoriságára tett következményeit. Továbbá a változó klíma kihívásaira adott azon lehetséges válaszokat, stratégiákat kívánta bemutatni, amelyek a települések polgárainak, értékeinek és természeti erőforrásainak megóvását segítik elő. 

A sajtóbeszélgetés szakértői voltak:

  • Dr.Fancsik Tamás c. egyetemi tanár, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) igazgatója
  • Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetség elnöke, XII. kerületi alpolgármester
  • Dr. Pálvölgyi Tamás egyetemi docens, MFGI igazgatóhelyettes, az MFGI Nemzeti Alkalmazkodási Központ vezetője
  • Bíró Marianna az MFGI Nemzeti Alkalmazkodási Központ főosztályvezetője
  • Dr. Szőcs Teodóra az MFGI Vízföldtani Főosztályának vezetője
  • Dr. Horváth Zoltán talajtani és földtani szakértő, az MFGI Földi Erőforrás Kutatási Főosztályának vezetője

Az esemény kapcsán kiadott közlemény innen letölthető: SAJTÓKÖZLEMÉNY

A sajtóbeszélgetés sikeresen zárult, hiszen a helyszíni újságírói érdeklődés mellett a beszélgetésről számos médium beszámolt:

 

 

 

 

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés