Klímaalkalmazkodási térinformatikai rendszer megalapozása Montenegró számára

A magyarországi NATéR tapasztalataira támaszkodva a Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály klímasérülékenység-elemzési térinformatikai rendszer megvalósításának feltételeit vizsgálta Montenegróban. A rendszerépítési és módszertani javaslatokat, mintaelemzéseket egyaránt tartalmazó projekt eredményeként kialakítható eszköz elsősorban a délszláv állam éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiai tervezését segíthetné.

A NATURAQUA Környezetvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft a nemzeti fejlesztési miniszter támogatásával, 2017–2018-ban egy Montenegró klímaváltozás csökkentésére irányuló erőfeszítéseit, illetve a várható hatásokhoz való alkalmazkodását segítő projektet hajtott végre. A támogatott projekt egyik fő célja az éghajlatváltozás területi hatásait feltáró térinformatikai módszertanok és gyakorlat montenegrói bevezethetőségének vizsgálata volt. Emellett sor került egy hosszú távú dekarbonizációs útiterv előkészítésére is, ami 2050-ig üvegházhatású gáz kibocsátási pályákat vetít előre Montenegró számára. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat alvállalkozóként vett részt a projektben.

Az MBFSz a projekt klímaadaptációval kapcsolatos feladatainak szakmai koordinációját, valamint a montenegrói éghajlatváltozási térinformatikai adatbázis kialakításának vizsgálatát végezte el. A szakmai munkát a Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály munkatárasai kivitelezték 2017. november 28. és 2018. május 25. között. A kutatás eredményeit tanulmány összegzi magyar és angol nyelven.

Az anyag három fő témát tárgyal. Az első fejezet feltárja a haladó magyar és nemzetközi gyakorlatot a klímaváltozás hatásainak térinformatikai vizsgálata területén. Ebben áttekinti a klímaváltozási, web-es döntéstámogató rendszerek jó gyakorlatait, és a klímaalkalmazkodás nemzetközi értékelési módszertanát.

A tanulmány második fejezete a montenegrói klímaalkalmazkodási térinformatikai rendszer megvalósításához tesz módszertani javaslatokat. Bemutatja a rendszerépítés célját, módszertani kereteit, a kialakítandó rendszer alapjait. Négy tematikával kapcsolatban (turizmus éghajlatváltozás általi veszélyeztetettsége, hőhullámok okozta egészségügyi kockázatok, ivóvízbázisok sérülékenysége, erdőtűz-kockázat) részletesebben is vizsgálja, hogy milyen módon lenne felépíthető a térinformatikai rendszer az adott részterületen.

A harmadik fejezet a klímapolitikai elemző, értékelő rendszer felállításához szükséges szaktudást, készségeket, infrastrukturális feltételeket azonosítja. Összegzi a megvalósításhoz szükséges szaktudás iránti elvárásokat, áttekinti a jelenleg rendelkezésre álló kapacitásokat, illetve a hiányosságokat. Javaslatot tesz a helyi projekt megvalósításához szükséges továbbképzési feladatokra is. Az anyaghoz csatolt függelékben alapos áttekintést közöl a klímastratégiai tervezés és sérülékenység-elemzés montenegrói tapasztalatairól, a korábban készült kutatásokról.

A munka során, 2017 decemberében valamint 2018 áprilisában és júliusában kétoldalú találkozókon mutatta be a NAKFO a montenegrói partnereknek a rész-, illetve végeredményeket. A montenegrói Fenntartható Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium Klímaváltozásért és Mediterrán Ügyekért felelős Igazgatóságának vezetőjével és munkatársaival tartott megbeszéléseken időről-időre alkalom nyílt a kutatás irányának és hasznosíthatóságának megvitatására. A júliusi projektzáró egyeztetésen az Igazgatóság vezetője, Ešef Husić úr jelezte, hogy nagyra értékeli a munka eredményeit, és élénken érdeklődött a klímaalkalmazkodási térinformatikai rendszer gyakorlati megvalósíthatósága iránt.

A lezárt projekt eredményeként készült anyag alkalmas lehet a későbbiekben akár egy olyan projektterv szakmai megalapozásához, ami Montenegróban egy a NATéR-hoz hasonló klímaalkalmazkodási térinformatikai rendszer létrehozását finanszírozhatja.

 

 

 

 

 

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés