Elindult a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezetéről készített környezeti vizsgálati jelentés társadalmi egyeztetése

2013. október 30.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából elkészült a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezetéről szóló környezeti vizsgálati jelentés, amelynek társadalmi egyeztetése 2013. október 30-án kezdődik.

A fejlesztési tárca klímapolitikáért felelős államtitkársága a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet keretében működő Nemzeti Alkalmazkodási Központ közreműködésével elvégezte a 2008-ban elfogadott első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia felülvizsgálatát. Ennek alapján, továbbá alkalmazkodva a törvényi előírásokhoz, a megváltozott társadalmi-gazdasági feltételekhez és tudományos eredményekhez kidolgozta a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2) tervezetét, amelyet 2013. október 17-én bocsátott társadalmi egyeztetésre.

Az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005. (I. 11.) Kormányrendelet 1. § (2) b) pontja alapján a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia vonatkozásában stratégiai környezeti vizsgálatot (SKV) kell lefolytatni. A stratégiai környezeti vizsgálat a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia kidolgozási, egyeztetési és elfogadási folyamatának része, végső célja olyan környezeti jelentés összeállítása, amely végrehajtható javaslatokat tesz a klímapolitikai intézkedések környezeti teljesítményének javítására és a fenntartható fejlődés érvényesítésére. Az SKV értékeli a NÉS-2 cél- és eszközrendszerét, a fenntartható fejlődés előmozdítása és környezet védelme érdekében tervezett intézkedések és beavatkozások környezeti hatását, valamint fenntarthatóságát.

A fenti jogszabályi előírásoknak eleget téve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából elkészült a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezetéről szóló környezeti vizsgálati jelentés, amely 2013. október 30-tól letölthető alább. Észrevételek, vélemények 2013. november 29-ig a Nemzeti Alkalmazkodási Központ nes.velemeny@mfgi.hu címére küldhetők.

A második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezetét a társadalmi véleményezés és a környezeti vizsgálat során kapott véleményekkel és észrevételekkel kiegészítve nyújtja be a fejlesztési tárca a Kormány elé – várhatóan december elején.

 

Forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály

 


A második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezetéről szóló környezeti vizsgálati jelentés (pdf, 1,82 MB)

 

 

 

 

 

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés