Elfogadta a Pest Megyei Közgyűlés a Klímastratégiát

A Pest Megyei Klímastratégia kidolgozásának és végrehajtásának célja a megyei társadalmi, gazdasági szereplők  érzékenyítése a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra, valamint a szükséges intézkedések, beavatkozási irányok hatékony végrehajtásának elősegítése érdekében azok együttgondolkodáson alapuló meghatározása.

 

A Pest Megyei Klímastratégia kidolgozása a "Pest Megyei Klímastratégia kidolgozása és a Pest Megyei Éghajlatváltozási Platform létrehozása" című, KEHOP-1.2.0-15-2016-00011 projekt keretében valósul meg. A Klímastratégia tervezetének kidolgozását Pest Megye Önkormányzata konzorciumi partnere, a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat végezte, széles körű együttműködésben, a Pest Megyei Éghajlatváltozási Platform ülésein, illetve a projekt keretében szervezett rendezvényeken a résztvevők aktív bevonásával, illetve az elhangzott javaslatok, észrevételek figyelembe vételével, illetve a Klímabarát Települések Szövetsége által kidolgozott módszertan és szakmai kontroll alapján.

A Pest Megyei Klímastratégia célul tűzi ki, hogy a klímaváltozás hatékony kezelését a megyében tudatosan, tervezett módon a többi szakpolitikai törekvés figyelembe vételével kell megoldani, mind a kibocsátások csökkentése, mind a várható káros hatásokhoz való alkalmazkodás, az ezekre való felkészülés, mind pedig a szemléletformálás terén - hiszen a hatások olyan komplex problémakört alkotnak, amelyre hatásos választ csak az ágazati stratégiákkal összehangolt klímastratégia adhat. 

Pest Megyei Klímastratégia végleges változata - 2018. január 26.

 

 

Forrás: Pest megyei portál

 

 

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés