Elindult a DEEPWATER-CE projekt, projektindító találkozót tartott az MBFSZ, mint vezető partner a Stefánia úti Art Geo Palotában

2019. június 11-12-én sor került a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) vezetésével 2019. május 1-jén megkezdett, az Interreg CENTRAL EUROPE Program által finanszírozott DEEPWATER-CE projektindító értekezletére. Az idén 120 éves Stefánia úti Art Geo Palota dísztermében megrendezett találkozóra, amelyen mind a 8 projektpartner, valamint az 5 megfigyelő és támogató státuszú társult partner képviseltette magát, hét országból érkeztek a résztvevők.

A 2 napos rendezvény célja a három éves együttműködés alapjainak és munkamódszereinek lefektetése, a projekt megvalósításáért felelős Irányító Bizottság megalakítása, a partnerség előtt álló feladatok közös értelmezése, valamint a projektpartnerek tevékenységi körének megismerése volt.

A találkozó ezért a résztvevők – leendő „kollégák” – kötetlen bemutatkozásával indult: mindenki egy rá és a szervezetére jellemző tárgyat helyezett el egy időkapszulaként szolgáló dobozba, amelyet csak a projekt zárókonferenciáján fognak újra felnyitni. A projektmegvalósítás kérdéseinek szentelt első napon a témára a ráhangolódást a Central Europe Program bécsi székhelyű Közös Titkárságának projektmenedzsere által internetes bejelentkezéssel megtartott előadás teremtette meg. Ezt követően a projektmenedzsment csapat által tartott további prezentációkon átadott ismereteket a résztvevők csoportos műhelymunka keretei között mélyítették el. A csapatépítést egy, a projekt témáihoz, és a közép-európaisághoz kapcsolódó kvíz is segítette. Az esti órákban a vendégek vezetett épületbejárás keretében megismerhették a találkozónak otthont adó műemléképület történetét és építészeti, valamint tudománytörténeti értékeit, majd az intézmény belső udvarán egy jó hangulatú fogadásra került sor.

A nyitórendezvény második napján a projekt tartalmi elemei kerültek terítékre. A tematikus szakmai munkacsomagokat vezető partnerek ismertették az egymásra épülő tevékenységeket és a vállalt, várható eredményeket. Az előadásokat interaktív megbeszélések követték, amelynek során a partnerek megtárgyalták a kérdéses pontokat és megállapodtak a soron következő feladatok részleteiben. A találkozó záróakkordjaként a projekt külső és belső kommunikációját tekintették át a résztvevők, újabb munkaműhely keretében összegyűjtve azokat az ötleteket, amelyek lehetővé teszik a projekteredmények mind szélesebb körű elterjesztését, illetve a nemzetközi partnerségen átívelő közös munka hatékonyságát.

A projekt az Európai Unió Interreg CENTRAL EUROPE Programjának támogatásával és hazai társfinanszírozás révén valósul meg.

Bővebb információ a projektről magyar illetve angol nyelven:

A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat oldalán

INTERREG Central Europe oldalán

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés