Szakmai műhelytalálkozó a DEEPWATER-CE projekt keretében

Komoly szakmai érdeklődés és diskurzus közepette zajlott le 2019. október 14-én a DEEPWATER-CE projekt műhelytalálkozója, amelyet a felszín alatti víztárolás témájában érintett szervezetek részére közösen rendezett meg a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztálya és a nemzetközi projekt másik hazai partnere, a Geogold Kárpátia Kft.

Az INTERREG Central Europe Program keretében az MBFSZ vezetésével megvalósuló, a célzott felszín alatti vízutánpótlási (Managed Aquifer Recharge, MAR) technológiák feltételrendszerének kidolgozására irányuló DEEPWATER-CE projekt nagy hangsúlyt fektet a témában érintett szervezetekkel való folyamatos együttműködésre a teljes futamidő alatt (2019-2021). Ezért első „felvonásként” a partnerséget alkotó mind az öt országban (Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Magyarország és Németország - Bajorország) felmértük a különböző ágazatokhoz tartozó érintett szervezetek körét. Az így létrejött ún. stakeholder adatbázisba bekerült szereplők – vízügyi igazgatóságok, vízművek, egyetemek, minisztériumi és hatósági szakértők, döntéshozók, a mintaterületek önkormányzatai, civil és egyéb szakmai szervezetek – meghívót kaptak a közös munkát elindító őszi nemzeti műhelytalálkozókra.

 

Az MBFSZ Stefánia úti dísztermében rendezett, több mint 50 főt vendégül látó hazai szakmai összejövetelen Dr. Fancsik Tamás elnök úr köszöntője után a résztvevők részletes tájékoztatást kaptak a projektben tervezett tevékenységekről és eredményekről a projekt vezetőjétől, Magyar Elisabeth-től, és egyik vezető szakértőjétől, Dr. Szőcs Teodórától. A Geogold Kárpátia Kft. geológus szakértője, Ambrus Magdolna, valamint Dr. Mádlné Szőnyi Judit, az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének habilitált docense magát a MAR technológiát mutatta be nemzetközi példák során keresztül. A hazai jó gyakorlatok közül a Borsodszirákon az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. által az ivóvízellátásban évtizedek óta sikerrel alkalmazott talajvízdúsítási technológia került bemutatásra, valamint a kitűzött hazai mintaterület, a Maros-hordalékkúp vízföldtani környezetét, illetve a térség éghajlatváltozással is összefüggő vízgazdálkodási problémáit ismertette a területileg illetékes Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársa. A rendezvény záró szakasza valódi interaktív műhelymunka formáját öltötte: a DEEPWATER-CE hazai társult partnere, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztályának osztályvezetője, Tahy Ágnes hathatós moderációja mellett élénk szakmai eszmecsere bontakozott ki. A jelenlévők a sokrétű szakmai tapasztalatból építkező párbeszéd, helyenként vita során közösen beazonosították a felszín alatti víztározás – a jövőben várhatóan fokozódó vízhiánnyal sújtott – potenciális magyarországi célterületeit, az alkalmazható optimális technológiákat, valamint az ezek elterjedését egyelőre gátló jogszabályi, gazdasági, szemléletmódbeli és egyéb akadályokat, amelyek leküzdése éppen jelen projekt fő célkitűzése.  Az együttgondolkodás egyik legfőbb megállapítása, hogy a témában rendkívül sok szereplő, szektor érintett, ezért a projekt által életre hívott, és folyamatosan bővíthető stakeholder csoport kulcsfontosságú a MAR megoldások hazai bevezetésében.

 

Nyelvek

Szervezetünk


 

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés