Klímasátor a Vecsési Káposztafesztiválon

Szeptember 23-án és 24-én egész napos, mindenki számára ingyenes rendezvényre várjuk az érdeklődőket a Vecsési Káposztafesztiválra.

magyar

Hajdú-Bihar megye klímastratégiájának kidolgozása

Az éghajlatváltozás hatásai, különösen az aszály, és egyéb szélsőséges időjárási események felerősödése és gyakoribbá válása hazánk keleti régióját sem kerülik el. A felkészüléshez nélkülözhetetlen a hosszú távú tervezés és a megfelelő válaszok előkészítése. Hajdú-Bihar megye megkezdte éghajlatváltozási stratégiájának kidolgozását, amiben szakmai partnerként a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztálya is részt vesz.

magyar

Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia

Az Országgyűlés által 2008-ban elfogadott első Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia jogszabályi felülvizsgálatának eredményeképpen 2013-ban készült el a 2014-2025-re, kitekintéssel 2050-re vonatkozó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tervezete, amelyet a kormány 2015. június 2-án nyújtott be az Országgyűlés részére. Időközben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Részes Feleinek 21. konferenciája keretében 2015 decemberében a tagállamok elfogadták az új globális „Párizsi Megállapodást”, illetve az azt támogató döntéseket tartalmazó „Párizsi Csomagot”, ezeknek megfelelően szükségessé vált a stratégiatervezet újbóli felülvizsgálata, átdolgozása.

magyar

2017-ben folytatódik a NATéR fejlesztése

2017. február 13.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) biztosít forrást a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR) továbbfejlesztésére. A munka keretében többek között a klímaváltozással szembeni sérülékenység vizsgálatának módszertanát fejlesztik, de elvégzik az éghajlatváltozás egyes nemzetgazdasági húzóágazatokat és kritikus infrastruktúrákat érintő hatásainak vizsgálatát is.

magyar

Borsod-Abaúj Zemplén Megye éghajlatvédelmi tervezését és szemléletformálási akcióit segíti a NAK

Éghajlatváltozási Platformot állít fel, megyei klímastratégiát készít és szemléletformálási akciókat valósít meg a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet – Nemzeti Alkalmazkodási Központ konzorciuma. A projekt elősegíti a klímaváltozás megelőzését és a a várható hatásokhoz való alkalmazkodást, a helyiekkel együttműködve tervezi és valósítja meg a szükséges teendőket.

magyar

Megyei Klímastratégia készül és szemléletformálási rendezvények valósulnak meg Pest Megyében

2018 tavaszáig tart az a projekt, melynek keretében a Pest Megyei Önkormányzat és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet – Nemzeti Alkalmazkodási Központ konzorciuma elkészíti a megye klímastratégiáját, és az itt élők bevonásával Éghajlatváltozási Platformot állít fel.

magyar

Módszertani útmutató kidolgozása térségi és helyi klímastratégiák készítéséhez

A Klímabarát Települések Szövetségének megbízásából az MFGI Nemzeti Alkalmazkodási Központ klímastratégiai módszertanok tudományos megalapozását és módszertani útmutatók kidolgozását kezdte meg. Az elkészülő útmutatók térségi és helyi klímastratégiák készítéséhez lesznek használhatók.

magyar

Beszámolt a NATéR-ről az Európai Környezetvédelmi Ügynökség

2016. június 9.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Unió ügynöksége. Feladata megbízható, független tájékoztatást adni a környezetről. Az Európai Környezeti Információs és Megfigyelő Hálózat (EIONET) az EEA és a tagországok, valamint az együttműködő országok közötti partnerségi hálózat, amely a környezetvédelmet érintő szakpolitikák számára szolgáltat értékes információt.

magyar

NATéR Hírlevél - 2016/1-2.

A NATéR Hírlevél 2016-os első, duplaszámában az április 30-án lezárásra kerülő Projekt újabb eredményeiről számolunk be. Bemutatjuk többek között az ivóvízbázisok klíma sérülékenységéről folytatott kutatás eredményeit, de szó esik a természetközeli élőhelyek klímaérzékenységének modellezési folyamatáról is. Röviden beszámolunk a NATéR portálon elérhető regisztrációs lehetőségről is. A hírlevél itt letölthető.

magyar

"Mindent egy helyen" az éghajlatváltozásról

2016. április 13.

Indulásra kész a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer – jelentették be ma, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézetben tartott konferencián. Az internetes portál minden eddiginél áttekinthetőbb módon mutatja be az éghajlatváltozás várható hatásait Magyarországon.

magyar

Oldalak

Subscribe to Nemzeti Alkalmazkodási Központ Főosztály - NAKFO RSS

Nyelvek

Kiemelt partnereink

 


 

Bejelentkezés